A MANDALA (és a Jantra)

Mandala:


A szó, az ősi indiai szent nyelvből, a szanszkritból származik. Jelentése: szent vagy mágikus kör, ív, körszelet, korong. Más vélemény szerint jelentése az elmével is kapcsolatban áll (manas a. m. „elme”). Eredetét tekintve leginkább a buddhista tibeti és indiai kultúrához köthető, ahol ma is, évezredek óta használják meditációs technikákhoz, gyakorlatokhoz. A jógik elmélyedést segítő különféle eszközöket használnak, melyekre támaszkodva szilárdan tarthatják tudatukat meditációjuk tárgyán. Ezek a test- és kéztartások, azaz mudra, a hangok, ami nem más mint a mantra, a kézbe vehető tárgyak, tehát a vadzsra és a málá, illetőleg az istenségek különféle képi ábrázolásai, azaz a mandala.

Minden emberi kultúrában találkozhatunk a mandalák sokféle megjelenési formájával, pl. egyes templomok vagy szent helyek alaprajza, misztériumjátékok szakrális tánca, varázsigék mormolása közben homokba rajzolt mágikus körök, különleges meditációs képek vagy a templom építészetben és kódex festészetben



Jantra:


A jantrák kép formájában kifejezett mantrák vagy imák. Általában egy bizonyos múrtit vagy istenséget képviselnek. Bár kétdimenziós ábrák, szimbolikájuk a mélységek több dimenzióját is megjeleníti. A jantrákat festik, rajzolják vagy fémlapra karcolják. Azt tartják róluk, hogy magukban hordozzák az általuk képviselt istenség teljes energiáját. Bizonyos bolygók, illetve az ezeket irányító félistenek jantráit imádva az emberek semlegesíteni próbálják az adott égitesthez kapcsolódó kedvezőtlen asztrológiai hatásokat. A jantra általában geometriai formák összetett diagramjai melyek egy középpont, a bindu körül koncentrálódnak. Gyakran több háromszögből állnak, melyeket egy vagy több négyszög vesz körül meghatározott módon. Formájuk a szentírások által meghatározott forma, amely szigorú matematikai pontossággal írja le az adott jantra jellemzőit. Több mint 900 különféle jantra van, amelyek Krisnát, Visnut, Sivát, Durgát vagy Ganésát képviselik. Az egyik legismertebb jantra a Srí Jantra vagy a Srí Csakra, amely Sivát és Saktit képviseli, s gyakran látható Sakti templomaiban. Ebben a jantrában középen van egy pont (bindu), melyet 9 háromszög vesz körül (tirkona). 5 lefelé néz, 4 pedig felfelé. A 9 háromszög metszetei összesen 43 kisebb háromszöget alkotnak. Ezeket a háromszögeket két kör veszi körül, a belső körön 8, a külsőn pedig 16 lótusszirom van. Ezt újabb 3 kör övezi. Kívülről 4 négyzet található, mindegyik oldal közepén egy-egy nyílással.



Miért?
A mandalát nézve, a képre koncentrálva harmonizálhatjuk magunkat, a nekünk tetsző képpel gyógyíthatjuk testünket, lelkünket, kikapcsolódhatunk stresszes világunkból, és rég elfeledett igazságokra, emelkedett, tiszta gondolatokra és különleges összefüggésekre ébredhetünk rá.
A mandalák rajzolása ösztönös, természetes és ugyanúgy történik a legkülönfélébb kultúrába született embereknél, gyerekeknél. Tehát a mandala a lelki fejlődés természetes része. Ráadásul a gyermekek mandalái évezredekkel ezelőtt készült mandalákat mintázzák. Valószínűleg azért, mert a gyerekek ugyanazt a lépést teszik meg a tudatosság felé, amit az evolúció során őseik is megtettek.
Mandalarajzolással személyes szimbólumot készítünk, mely megmutatja, hol vagyunk, és hol tartunk pillanatnyilag. A megrajzolt kör tartalmazza természetünk ellentmondó részeit, ám épp akkor, amikor felszínre törnek az ellentmondások, oldódik a feszültség, ha mandalát készítünk. Talán az az oka, hogy a kör formája felidézi az anyaméh védelmező zártságát. Amikor jelképes formában ábrázoljuk belső konfliktusainkat, önmagunkon kívülre vetítjük őket. Az egység érzete pusztán a körrajzolás folyamatával is megvalósul.
A színek megmutatják legbelső gondolatainkat, érzéseinket, ösztöneinkről vallanak, vágyainkról. A mandalák színeinek jelentése a tudattalan üzeneteit hordozza. A színek jelentése nem mindig és mindenhol azonos, de számos azonosságot fedezhetünk fel.



A mandalának talán legjelentősebb hatása, hogy megőrzi a lelki rendet, ha már létrejött, vagy újra létrehozza, ha már eltűnt. A mandalák színei és alakzatai lehetőséget kínálnak, hogy áthangoljuk érzéseinket."

"Fontos, hogy a mai kor emberei is bekapcsolódjanak az ősi formák nyújtotta energetizálásába, gyógyításába. Amelyik mandala rabul ejt, egyértelműen megmutatja, hogy ki vagy, ezáltal mire van szükséged a fejlődésedhez, a pihenésedhez, az egészségedhez, az életben való boldogulásodhoz.
Ha a belső hangod vezérelte mandalát kiválasztod (tál, kép, személyes, selyem), és ezentúl a mandalád része lesz mindennapjaidnak, akkor ezzel egyfajta rendet, törvényt határozol meg magad körül, ami harmonikus kapcsolatban van a bensőddel.
Hogyan kapcsolódj a mandaládhoz? Vedd magad elé, és figyelmesen szemléld. Egy idő múlva úgy érzed majd, hogy a kép él. Ez nem holmi érzéki csalódás. A mandala koncentrikus felépítése ugyanis mindig a középpont felé tereli a tekintetet. És ha egy ideig a középpontot szemléled, akkor hamarosan úgy érzed majd, hogy a kép vibrál és világít.
Az energiaáramlást lehet fokozni azzal, ha kreatív módon kezdesz foglalkozni a mandalával. Festés közben megtapasztalod, hogy egyszerűen lehullik rólad a hétköznapok minden terhe. Ha a harmóniát keresed, és szeretnéd megtapasztalni, bízvást folyamodj a mandala-meditációhoz. Minden lelki baj oka az egészség hiánya, önnön középpontunk elvesztése. A mandala gyógyító energiája segít abban, hogy lelked is olyan egész, kerek és önmagába nyugvó legyen, mint maga a mandala. Segítségével te magad állíthatod helyre belső világod egységét, kiegyenlítheted a kívül és belül ható erőket, és lépésről lépésre továbbfejlődhetsz."


Végül:
Najmányi László: Mandala: A tökéletes kör
(Forrás: http://artportal.hu/aktualis/hirek/najmanyi_laszlo_mandala_a_toekeletes_koer)


"A vallás lényege a transzcendencia, a valóság átlényegítése. A földtől, a mindennapok sivár tényeitől elrugaszkodni csak extatikus, megváltozott, kitágult tudattal lehet. Ilyen tudatállapotot hosszú ideig tartó meditáció, koplalás, vagy az agy vegyi úton, drogok által történő stimulációja eredményez.

Valamennyi vallás kialakulásában nagy szerepet játszottak a drogok. Használatukkal elkerülhető a nagy önfegyelmet igénylő, komoly fizikai megterhelést jelentő meditáció és koplalás. A zsidó-keresztény hitrendszerek alkohol alapúak, kialakulásukhoz a borfogyasztás előidézte alkoholmámor segített. Nem véletlen, hogy a Bibliába bekerült a bort feltaláló Noé története, amely nemcsak az idősek iránti tisztelet fontosságára emlékeztető példázat, hanem egyben a szakramentum születéstörténetének dokumentuma is. A keleti vallások létrejöttéhez a cannabis származékok, elsősorban a hasis, és az ópium előidézte, megváltozott tudatállapot volt szükséges. Az ópiumálmok jellegzetessége a „kép a képben” felépítés, az egymásból nyíló képek sora a végtelenbe visz. Ezt a struktúrát az irodalomban az Ezeregyéjszaka meséi, a képzőművészetben a mandalák példázzák. A mandala a kozmosz rendszerének megjelenítése geometria és szimbólumok segítségével. Nemcsak a tanítás befogadását megkönnyítő illusztráció, hanem spirituális tanító eszköz is: fókuszálni, emelkedett lelkiállapotba jutni segíti a tanítványt. A hosszú ideig nézett mandalák hatása ugyanúgy hipnotikus, transzállapotba segítő, mint a mantrák kitartó ismétlése. A freudi nézeteket meghaladó, vizsgálódásait a spiritualitás területére is kiterjesztő pszichoanalitikus, Carl Jung a mandalákat a „tudattalan én” reprezentációinak látta, segítségükkel érzelmi rendellenességeket diagnosztizált, és a személyiség teljességének helyreállításán dolgozott.

A hindu és a buddhista vallásban egyaránt fontos szerepet játszó „mandala” szanszkrit szó, amely a „lényeg” (esszencia) és a „birtoklás, tartalmazás” szavak összetételéből származik. A hindu vallási hagyományokat összefoglaló Rig Veda saját szekciói megnevezésére használja. A buddhizmus tibeti ága, a Vajrayana fejlesztette ki a legbonyolultabb szerkezetű, legkifinomultabb mandalákat. A tibeti lámák jutottak el a múlandóságot jelképező, elkészültük után megsemmisített homok-mandalák ideájához. Ugyanez az ősi idea jelenik meg a navajo indiánok homok-festményeiben. A mandalák készítéséhez a nagy türelmet és összpontosítást lehetővé tévő, emelkedett tudatállapot szükséges. A mandalák készítői ezt a lényeget látni képes tudatállapotot akarják átadni művük türelmes szemlélőinek.

A New York-i Rubin Museum of Art Mandala: The Perfect Circlecímű kiállításán Tibetből és Nepálból származó, buddhista mandalákat csodálhatunk meg. Összehasonlításképpen érdemes meglátogatni a Metropolitan Museum Japanese Mandalas: Emanations and Avatars (Japán mandalák: Kisugárzások és megtestesülések) című kiállítását is. Az ezüst és arany sziporkákkal hangsúlyozott, fehér, fekete és barna színekben festett japán mandalák homályosak, ködösek, a képzeletre sokat bízóak, míg a tibeti és nepáli megfelelőiken éles kontúrokat, erőteljes formákat és színek kavalkádját láthatjuk. A tibeti Vajrayana buddhizmus japán megfelelője, a Shingon iskola alapítója, Kukai két mandalát hozott magával Kínából, ahol vallási tanulmányait folytatta. A Méh birodalom mandalája és a Gyémánt birodalommandalája azóta is központi szerepet játszanak a vallás rituáléiban. Az abhiseka beavatási szertartás során a tanítványok (Kechien Kanjō) szemét bekötik, és arra kérik őket, hogy dobjanak egy virágot valamelyik mandalára. Ahová a virág esik, az az istenség lesz a tanítvány tanítója további tanulmányai során. Az ugyancsak japán Nichirenbuddhista iskola moji mandalája egyaránt tartalmaz kínai és középkori szanszkrit írásjelekkel írt szövegeket, amelyeket eredetileg az irányzat alapítója, Nichiren helyezett a képekre, a 13. században. A harmadik, szintén tibeti és indiai eredetű, Vietnamban, Koreában és Japánban is elterjedt buddhista irányzat, a Tiszta föld buddhizmus alaptételeit a 8. században keletkezett, japán Taimamandala ábrázolja. Ezeket a mandalákat az eltelt évszázadok során szerzetesek generációi másolták. Minden művész a maga érzékenységének megfelelően igyekezett kiemelni, hangsúlyozni a lényeget. Az eredeti geometria így lassan elhomályosult, a jelentést finom árnyalat-struktúrák és írott szövegek viszik tovább. A Jodo Shinshu buddhizmus alapítója, Shinran, és leszármazottja, Rennyo be akarta vinni a tanításokat az alacsonyabb néprétegek otthonaiba is. Shinran falra akasztható, sokszorosítható mandala tekercset tervezett, amelyre a nembutsu (Buddha tudatossága) szót írta függőlegesen. Az eredeti szanszkrit szöveg „Namo Amitabhaya Buddhaya” volt, amely „Hiszek a mérhetetlen fény Buddhájának”, vagy „Tisztelet a mérhetetlen fény Buddhájának” változatban egyaránt fordítható. Hasonló stílusú, szöveges mandalákat még ma is találhatunk az irányzat követőinek házi oltárain (butsudan).

A Rubin Museum kiállításának legrégibb mandalája Kína egykor Tibethez tartozó nyugati részéről, Dunhuangból származik. Mint a legtöbb dunhuangi mandalát, ezt is egy barlangba falazva találták meg. A 8-9. században festett, egyszerű felépítésű mandala központi figurája a lótuszvirág kelyhében ülő Együttérzés Bódiszatvája, akit nyolc, glóriát viselő istenség vesz körül. A figurák indiai stílusú, virágmotívumokkal díszített ruházatot viselnek. Érdekes megfigyelni, ahogy a később festett mandalák egyre részletgazdagabbak lettek, mint azt a keresztény ikonográfia gótikából barokkba fordulásán is láthatjuk. A 15. századi mandalák valamennyi részletének tanulmányozásához már nagyítólencse szükséges. A képek minden négyzetmilliméterét figurák, szimbólumok, díszítmények borítják. Ugyancsak a tibetiek kontrollálta Kínából származik a 18. századi, születésnapi torta nagyságú, aranyozott bronzból készített szobor-mandala is, amely három dimenzióban mutatja a buddhista univerzumot. Egy 13. századi, tibeti buddhizmus ihlette, mongol rézmandala mutatja a valódi különbséget a tiltó, prűd zsidó-kereszténység és az elfogadó, toleráns, realista buddhizmus között: nyíló lótuszbimbó közepén, virágszirmokon ülő, aktusukat figyelő szolgáik gyűrűjében két istenség szeretkezik szenvedélyesen. Egy számítógép monitoron 21. századi, folyamatosan változó, digitális mandalát láthatunk."